Az EmpirX egyesület és a BBTE Magyar Fizika Intézete 2024. október 18-20. között szervezte meg az ankétot Fényreszabott fizika alcímmel. Az idei rendezvény helyszíne a Szeifert Hotel, Szováta volt.
Az Erdélyi Magyar Fizikatanári Ankét programjában több érdekfeszítő előadás, workshop és bemutató szerepelt, amelyek a fizika oktatásának modern megközelítéseit és a tudomány aktuális eredményeit helyezték fókuszba, amint azt a rendezvény programjában is láthatjuk
A rendezvény célja az volt, hogy a résztvevők gyakorlatias ötleteket és mélyebb ismereteket kapjanak, amelyekkel gazdagíthatják a tanítási-tanulási folyamatot. A közös beszélgetések során külön figyelmet kaptak a fizika tantárgy, illetve a Firka folyóirat népszerűsítésének kérdései, valamint a tehetséggondozás, a tudomány iránti lelkesedés átadásának lehetséges stratégiái.
Az összesen több mint 50 résztvevőből 40 középiskolai tanár volt, akik közül szép számmal vállalták, hogy bemutatnak kollégáik számára ízelítőt az iskolai tevékenységeik közül.
Az ankét ünnepélyes mozzanataként átadásra került a Tellmann Jenő-díj. A 2024-es évben a díjat Dvorácsek Ágoston, a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium nyugalmazott fizikatanára vehette át sok évtizedes tanári- és tehetséggondozói tevékenységének elismeréseként.
A tudományos programokon kívül a résztvevők egy rövid kiránduláson is részt vehettek a környéken (a Fenyőkúti tőzeglápnál és a Korond feletti Csigadombon), vagy a wellness-lehetőségeket próbálhatták ki. Ezek az informális programok hozzájárultak ahhoz, hogy a tanárok kötetlen környezetben is kapcsolatba kerülhessenek egymással, és hosszú távú szakmai kapcsolatokat építsenek ki.
Összességében az ankét változatos és értékes programjaival a résztvevők szakmai fejlődését volt hivatott elősegíteni. Az esemény olyan platformot biztosított, ahol a tanárok megoszthatták ötleteiket, és ahol a fizika iránti lelkesedés új lendületet kapott.
A rendezvényről részletes beszámoló olvasható a Szabadságban.
Program
Péntek, október 18. | Szombat, október 19. | Vasárnap, október 20. | |
---|---|---|---|
08:00 |
– Reggeli |
– Reggeli |
|
08:30 | |||
09:00 |
– Zimányiné Horváth Vera: 3 600 000 000 000 000 000 000 attoszekundum az ELI ALPS Lézeres Kutatóintézetről |
– Kurkó Árpád: Kvantumoptika, útban a fény-anyag kölcsönhatás megértése felé |
|
09:30 |
– Kovács Katalin: Lézerimpulzusok kölcsönhatása nemesgáz atomokkal |
||
10:00 |
– Szünet – Komáromi Annamária: Fényre szabott fizika – egy nyári múzeumi élmény kapcsán |
– Szünet – Rend Erzsébet: Módszerek a csúszó súrlódási együttható meghatározására |
|
10:30 |
– Baranyai Klára: Két fénytani projekt a fizikatáborban – Kovács Kálmán: A „látható” fény |
– Izsa Éva: A Galilei-szögmérő |
|
11:00 |
– Kávészünet |
– Lénárt Levente: Hang és hullámtani jelenségek a hétköznapokban – Kávészünet |
|
11:30 |
– Borbély Sándor: Modern optika |
– Horváth Dezső: Lézerspektroszkópia antiprotonos héliumatomokon |
|
12:00 |
– Albert Balázs: Mikroszkóp tanulmányozása IBL módszerrel |
||
12:30 |
– Fazakas Enikő: A kutatásalapú tanulási stratégia alkalmazása a fényjelenségek általános iskolai oktatásában |
– Pethő Mária: STEM oktatás – Robotika a Középiskolában |
|
13:00 |
– Tellman Jenő-díj átadása |
– Barsy Anna: „Érdekes” fizika feladatok a mesterséges intelligencia segítségével |
|
13:30 |
– Utazás Parajdra |
– Lázár Zsolt és Kovács Zoltán: Beszélgetés az Öveges–Vermes verseny sorsáról – Zárszó |
|
14:00 |
– Ebéd (Urbán Andor Konferenciaközpont) |
– Ebéd, utána hazautazás |
|
14:30 | |||
15:00 |
– Érkezés, regisztráció, elszállásolás |
– Kirándulás (opcionális wellness) |
|
15:30 | |||
16:00 | |||
16:30 | |||
17:00 |
– Harkó Tibor: Fény a végtelenből – a kozmológia és asztrofizika megfigyelési alapjai |
||
17:30 | |||
18:00 |
– Szünet – Nagy László: Relativitáselmélet a csillagok között |
||
18:30 |
– Vacsora (Urbán Andor Konferenciaközpont) |
||
19:00 |
– Honyek Gyula: Érdekes feladatok a Kömal 2023-2024. évi számaiból |
||
19:30 |
– Utazás Szovátára |
||
20:00 |
– Vacsora |
– Szünet |
|
20:30 |
– Miholcsa Gyula: Az ismeretlen harmadik – Vörös Alpár: Tanári versenyvizsgák a 2017-2024 közötti eredmények tükrében / Beszélgetés |
||
21:00 |
– Piláth Károly: Fényceruza |
||
21:30 |
– Firka / Kötetlen beszélgetés / Optika-szabadulószoba |
Péntek, október 18. | Szombat, október 19. | Vasárnap, október 20. | |
---|---|---|---|
08:00 |
– Reggeli |
– Reggeli |
|
08:30 | |||
10:00 |
– Szünet |
– Szünet |
|
11:00 |
– Kávészünet |
– Kávészünet |
|
11:30 | |||
13:30 |
– Utazás Parajdra |
||
14:00 |
– Ebéd (Urbán Andor Konferenciaközpont) |
– Ebéd, utána hazautazás |
|
14:30 | |||
15:00 |
– Érkezés, regisztráció, elszállásolás |
– Kirándulás (opcionális wellness) |
|
15:30 | |||
16:00 | |||
16:30 | |||
17:00 | |||
17:30 | |||
18:00 |
– Szünet |
||
18:30 |
– Vacsora (Urbán Andor Konferenciaközpont) |
||
19:00 | |||
19:30 |
– Utazás Szovátára |
||
20:00 |
– Vacsora |
– Szünet |
|
20:30 |
Péntek, október 18. | Szombat, október 19. | Vasárnap, október 20. | |
---|---|---|---|
09:00 |
– Zimányiné Horváth Vera: 3 600 000 000 000 000 000 000 attoszekundum az ELI ALPS Lézeres Kutatóintézetről |
– Kurkó Árpád: Kvantumoptika, útban a fény-anyag kölcsönhatás megértése felé |
|
09:30 |
– Kovács Katalin: Lézerimpulzusok kölcsönhatása nemesgáz atomokkal |
||
10:00 | |||
11:30 |
– Borbély Sándor: Modern optika |
– Horváth Dezső: Lézerspektroszkópia antiprotonos héliumatomokon |
|
12:00 | |||
12:30 | |||
17:00 |
– Harkó Tibor: Fény a végtelenből – a kozmológia és asztrofizika megfigyelési alapjai |
||
17:30 | |||
18:00 |
– Nagy László: Relativitáselmélet a csillagok között |
||
18:30 | |||
19:00 |
Péntek, október 18. | Szombat, október 19. | Vasárnap, október 20. | |
---|---|---|---|
10:00 |
– Komáromi Annamária: Fényre szabott fizika – egy nyári múzeumi élmény kapcsán |
– Rend Erzsébet: Módszerek a csúszó súrlódási együttható meghatározására |
|
10:30 |
– Baranyai Klára: Két fénytani projekt a fizikatáborban – Kovács Kálmán: A „látható” fény |
– Izsa Éva: A Galilei-szögmérő |
|
11:00 |
– Lénárt Levente: Hang és hullámtani jelenségek a hétköznapokban |
||
12:00 |
– Albert Balázs: Mikroszkóp tanulmányozása IBL módszerrel |
||
12:30 |
– Fazakas Enikő: A kutatásalapú tanulási stratégia alkalmazása a fényjelenségek általános iskolai oktatásában |
– Pethő Mária: STEM oktatás – Robotika a Középiskolában |
|
13:00 |
– Barsy Anna: „Érdekes” fizika feladatok a mesterséges intelligencia segítségével |
||
13:30 |
– Lázár Zsolt és Kovács Zoltán: Beszélgetés az Öveges–Vermes verseny sorsáról |
||
19:00 |
– Honyek Gyula: Érdekes feladatok a Kömal 2023-2024. évi számaiból |
||
19:30 | |||
20:30 |
– Miholcsa Gyula: Az ismeretlen harmadik |
||
21:00 |
– Piláth Károly: Fényceruza |
Péntek, október 18. | Szombat, október 19. | Vasárnap, október 20. | |
---|---|---|---|
13:00 |
– Tellman Jenő-díj átadása |
||
13:30 |
– Zárszó |
||
20:30 |
– Vörös Alpár: Tanári versenyvizsgák a 2017-2024 közötti eredmények tükrében / Beszélgetés |
||
21:00 | |||
21:30 |
– Firka / Kötetlen beszélgetés / Optika-szabadulószoba |
Péntek, október 18.
-
–
Érkezés, regisztráció, elszállásolás
-
–
Érkezés, regisztráció, elszállásolás
-
–
Érkezés, regisztráció, elszállásolás
-
–
Érkezés, regisztráció, elszállásolás
-
–
Harkó Tibor: Fény a végtelenből – a kozmológia és asztrofizika megfigyelési alapjai
-
–
Szünet
-
–
Szünet
-
–
Szünet
-
–
Nagy László: Relativitáselmélet a csillagok között
-
–
Honyek Gyula: Érdekes feladatok a Kömal 2023-2024. évi számaiból
-
–
Honyek Gyula: Érdekes feladatok a Kömal 2023-2024. évi számaiból
-
–
Vacsora
-
–
Vacsora
-
–
Vacsora
-
–
Piláth Károly: Fényceruza
-
–
Piláth Károly: Fényceruza
-
–
Firka / Kötetlen beszélgetés / Optika-szabadulószoba
Szombat, október 19.
-
–
Reggeli
-
–
Reggeli
-
–
Zimányiné Horváth Vera: 3 600 000 000 000 000 000 000 attoszekundum az ELI ALPS Lézeres Kutatóintézetről
-
–
Szünet
-
–
Szünet
-
–
Komáromi Annamária: Fényre szabott fizika – egy nyári múzeumi élmény kapcsán
-
–
Komáromi Annamária: Fényre szabott fizika – egy nyári múzeumi élmény kapcsán
-
–
Baranyai Klára: Két fénytani projekt a fizikatáborban
-
–
Baranyai Klára: Két fénytani projekt a fizikatáborban
-
–
Kovács Kálmán: A „látható” fény
-
–
Kovács Kálmán: A „látható” fény
-
–
Kávészünet
-
–
Kávészünet
-
–
Borbély Sándor: Modern optika
-
–
Albert Balázs: Mikroszkóp tanulmányozása IBL módszerrel
-
–
Albert Balázs: Mikroszkóp tanulmányozása IBL módszerrel
-
–
Fazakas Enikő: A kutatásalapú tanulási stratégia alkalmazása a fényjelenségek általános iskolai oktatásában
-
–
Fazakas Enikő: A kutatásalapú tanulási stratégia alkalmazása a fényjelenségek általános iskolai oktatásában
-
–
Tellman Jenő-díj átadása
-
–
Utazás Parajdra
-
–
Utazás Parajdra
-
–
Ebéd (Urbán Andor Konferenciaközpont)
-
–
Ebéd (Urbán Andor Konferenciaközpont)
-
–
Kirándulás (opcionális wellness)
-
–
Kirándulás (opcionális wellness)
-
–
Vacsora (Urbán Andor Konferenciaközpont)
-
–
Vacsora (Urbán Andor Konferenciaközpont)
-
–
Utazás Szovátára
-
–
Utazás Szovátára
-
–
Szünet
-
–
Szünet
-
–
Miholcsa Gyula: Az ismeretlen harmadik
-
–
Miholcsa Gyula: Az ismeretlen harmadik
-
–
Vörös Alpár: Tanári versenyvizsgák a 2017-2024 közötti eredmények tükrében / Beszélgetés
Vasárnap, október 20.
-
–
Reggeli
-
–
Kurkó Árpád: Kvantumoptika, útban a fény-anyag kölcsönhatás megértése felé
-
–
Kovács Katalin: Lézerimpulzusok kölcsönhatása nemesgáz atomokkal
-
–
Szünet
-
–
Rend Erzsébet: Módszerek a csúszó súrlódási együttható meghatározására
-
–
Izsa Éva: A Galilei-szögmérő
-
–
Lénárt Levente: Hang és hullámtani jelenségek a hétköznapokban
-
–
Kávészünet
-
–
Horváth Dezső: Lézerspektroszkópia antiprotonos héliumatomokon
-
–
Pethő Mária: STEM oktatás – Robotika a Középiskolában
-
–
Barsy Anna: „Érdekes” fizika feladatok a mesterséges intelligencia segítségével
-
–
Lázár Zsolt és Kovács Zoltán: Beszélgetés az Öveges–Vermes verseny sorsáról
-
–
Zárszó
-
–
Ebéd, utána hazautazás
Helyszín: Szeifert Hotel, Szováta, Bradului u 28
Az ankét a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg.
Szervező: az EmpirX Egyesület és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Fizika Kara
Szervezőcsapat: Néda Zoltán, Sándor Bulcsú, Sárközi Zsuzsa, Lázár Zsolt I., Járai-Szabó Ferenc
Szervezők
Támogatók


